Az idei győri események már megkezdődtek az előprogrammal, a győri csata 210. évfordulója alkalmából rendezett konferenciával és dalos előadóesttel. Ahogy Horváth Sándor Domonkostól, a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér igazgatójától megtudtuk, a megyeszékhelyen 15 kiállító – főként kiadó, könyvesbolt, kulturális intézmény – kínálja kiadványait június 15-ig a Baross úton. Jelen lesz a könyvünnepen válogatott kínálatával többek között a Kalligráf, a Libri, a Püski Kiadó győri könyvesboltja, a Szkítia Könyvesbolt, a Magyar Kultúra Kiadó, a Líra Könyv Zrt., a Műhely folyóirat, a városi levéltár és a Könyvbarlang Antikvárium.
Horváth Sándor Domonkos elmondta, hogy a több száz kiadvánnyal szolgáló könyves rendezvény az önkormányzat 2,5 millió forintos támogatásával valósulhat meg. Az idei ünnepi könyvhetet június 13-án 15 órakor Jánosi Zoltán József Attila-díjas író nyitja meg a Baross úti színpadon, utána Bognár Szilvia és zenekara szórakoztatja a megjelenteket.
A könyvbemutatókon egyebek mellett Csender Leventével, Szávai Gézával, Zsebők Csabával és Tóth Krisztinával találkozhatnak az érdeklődők.