Tankönyvpiac – minőségi csere: a vacakabb irányba

Uniós forrásokat is felhasznált a kormány a rossz minőségű könyvekre.
Súlyos nehézségeket élnek meg a magán tankönyvkiadók, miután az idei tankönyvrendelési időszakra a kormány hivatali eszközöket bevetve tovább csökkentette az engedéllyel rendelkező, korábban jól bevált tankönyveik számát. Tavaly még az iskolák által rendelt tankönyvek 32 százalékát adták a magánkiadók, azonban ez idén 14 százalékra csökkent – írja a Népszava az állami Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (KELLO) adatai alapján.
Az állam 2014 óta szorítja ki szisztematikusan a magánkiadókat, jogszabályi úton korlátozták, hogy új tankönyveket adjanak ki, majd a meglévő engedélyek megújítását is megakadályozták tavaly. Az állami tankönyvek aránya pedig elérte a 86 százalékot.
A magyar kormány tisztességtelen, piackorlátozó tevékenységét a strasbourgi bíróság is megállapította idén tavasszal.
Tavaly ősszel pedig a magyar bíróság is jogerős döntést hozott arról, hogy az engedélyezési eljárás megtagadása jogszerűtlen volt. Mindkét ítélet sovány vigasz, ugyanis a kiadóknak a kiszámíthatatlan helyzetben mérlegelniük kellett, hogy mely kiadványaikért érdemes küzdeni, többek között a perköltségek miatt.
Noha a tankönyvjegyzéken a kiadványok 30 százaléka magánkiadóktól származik, mivel az állam egymásra épülő könyveket szorított ki, a tanárok sem választanak hiányossá vált sorozatokat – mondta a lapnak Romankovics András, a Tankönyvesek Országos Szakmai Egyesületének (TANOSZ) elnöke.

Hírforrás:
168 Óra