Ha a könyvtár akar, lehet közszolgálati, közhasznú és proaktív is az együttműködésben. A partnerségről már volt sok könyvtári konferencia és előadás is… (MG)
– A takarékok áramvonalasítása a leromlott állagú épületekben, veszteséggel működő kirendeltségek bezárásával jár. A kistelepüléseken nem tudják, hogyan lehet pótolni a sokaknak az egyetlen bankolási lehetőséget jelentő szolgáltatást. Mindkét oldal azt mondja: hiányzik rá a pénz.
Kétségbeesetten keresi a megoldást a helyi takarékszövetkezeti kirendeltség bezárása után kialakult helyzetre Győrtelek polgármestere. A Mátészalka melletti, 1600 lelkes település vezetője, Halmi József tárgyalt olyan céggel, amely legalább egy bankautomatát hajlandó volna telepíteni, ami azért volna létfontosságú, mert Győrtelek egyike azoknak a falvaknak, ahol a posta sem működik már, így a takarékon túli egyetlen pénzfelvételi lehetőség is megszűnt. Az árajánlat alapján azonban az ATM havi 75 ezer forintos költséggel járna a falu számára – ezt pedig nem tudják kigazdálkodni. A takarék felajánlotta ugyan az önkormányzatnak, hogy vegye át a fiók épületét, ám ez sokat nem segítene – mondta el lapunknak Halmi József -, hiszen önkormányzatként nem nyújthatnak pénzügyi szolgáltatást.
HVG