Könyvtárosok és a mesterséges intelligencia – fejek a homokban?

Furcsa módon úgy tűnik, hogy pont a könyvtáros szakma foglalkozik a témával a legkevesebbet, pedig szinte folyamatosan információkkal dolgozunk, így a mesterséges intelligencia a mi munkánkra is nagy hatással lesz majd.
A Kennesaw Állami Egyetem munkatársainak felmérése szerint 2017-ben 341 felsőoktatási könyvtáros véleménye szerint a könyvtárosok közel fele (56,3%) gondolja azt, hogy a mesterséges intelligencia komoly hatást gyakorol majd a szakmánkra; 31,7% szerint lesz ugyan hatása, de nem jelentős; 12% szerint pedig nem is okoz majd változásokat.
A válaszadók közel fele (45,4%) azt gondolja, hogy a mesterséges intelligencia bevezetése semmilyen hatással nem lesz majd a könyvtárosok foglalkoztatására, 18,7% szerint pedig még nőni is fog emiatt a szakképzett munkaerőre való igény. 77% azt nyilatkozta, hogy a szuperkomputerek nem lesznek képesek helyettesíteni a könyvtárosokat. Ugyanakkor látszik az is, hogy a válaszadók nem rendelkeznek kellő mennyiségű ismerettel ebben a témakörben: 77% semmilyen szakcikket sem olvasott a mesterséges intelligenciával kapcsolatban, így például a Xiaotu nevű kínai könyvtári robotot sem ismerik. Ez jelentős különbség a jogászokhoz és az orvosokhoz képest, akik szerint ugyan a mesterséges intelligenciát mint eszközt az akadályok legyőzésére kell használni, de a humán erőforrást pótló robotok jelenlétével is tisztában vannak. A válaszok alapján a könyvtárosok mindössze 47,4%-át érdekelné egy olyan workshop, ahol többet tudna meg a témáról. (A könyvtárosok és a mesterséges intelligencia lehetséges hatása a szakmára: attitűdvizsgálat; ref.: Jávorka B.)

Hírforrás:
Humanus
Régebbi hírforrás(ok): KIT-találatok mesterséges intelligenciára link