Mi múlik az orvos-beteg kapcsolaton vagy azon, hogyan bánik és beszél az orvos a pácienssel? Több, mint gondolná. A világszerte alkalmazott Bálint-csoport segíthetné az orvosokat, hogy megtanulják kezelni azokat az emberi helyzeteket, amelyek együtt járnak a munkájukkal, ám a módszer még mindig alig ismert itthon. Németországban nem is lehet háziorvos abból, aki nem vett részt meghatározott számú ilyen foglalkozáson.
Mindennapos eset: a beteg szorító fájdalmat érez a fejében. A túlterhelt háziorvos röviden és célirányosan kikérdezi, megvizsgálja, majd elküldi koponyaröntgenre, nyaki gerincröntgenre, az ideggyógyászatra – azaz a beteg rákerül az egészségügyi futószalagra. Rengeteg lelete lesz, de a fájdalom nem múlik. Pedig ha az orvos a teljes emberre figyel, megtanulja érzékelni a teljes embert, a testbeszédet is, lehet, hogy már az elején rájön, hogy ez a beteg szorong. A szorongás egyik jellemző tünete ugyanis ez az úgynevezett búraérzés is.
Az orvosoknak viszont gyakran nincs jártassága az ilyen problémák felismerésében és kezelésében. Pedig ezeket a készségeket meg lehet tanulni. Nem elméleti tudásról van szó, hanem olyan kapcsolati és kommunikációs készségekről, amelyeket a rendelőben alkalmazni tudnak. A megoldás egyik fontos eleme az a módszer lehet, amelyet Bálint Mihály pszichoanalitikus dolgozott ki, mikor azt látta, hogy: a háziorvosok az esetek kétharmadában olyan tünetekkel találkoznak, amelyeknek a hátterében valamilyen lelki probléma húzódik meg, amivel a beteg küzd.
“A Bálint-csoportok egyik célja, hogy a segítő foglalkozásúak, így az orvosok, háziorvosok, hatékonyabban gyakorolhassák a hivatásukat, megelőzzék a kiégést, és megőrizzék magukat embernek a szakmájukban” – foglalja össze a lényeget Becze Ádám.
HVG (51-52. sz.) regisztrációval