Horváth Sándor Domonkos: – A volt városi könyvtár és a megyei egyesítése 2013-ban a törvény szellemében történt, mivel megyeszékhelyen csak egy könyvtár működhet. Ez a házasítás végül nagyon szerencsésen alakult. Kezdődött a humán szemlélet formálásával, mert először a két könyvtár eltérő szellemiségű munkatársi gárdáját kellett azonos nevezőre hozni. A munka sok tanulságot hozott, benne az egyirányú cselekvés rendkívüli erejével. Mindehhez járult a kultúrára, a kultúrán belül az ötletekre, a jó elképzelésekre fogékony és segítőkész városvezetés a szükséges források rendelkezésre bocsátásával. Ezek együtt eredményezték a könyvtári munka látványosabb és szemmel közvetlenül kevésbé érzékelhető fejlődési fázisait.
Riporter: – Lényegesen változott a győri, Baross úti volt megyei könyvtár arculata is. Milyen elképzelések jegyében lehetett megújítani?
HSD: – Az utóbbival, a kevésbé láthatóval kezdeném, ide sorolható az informatikai rendszer összehangolása, továbbá nem mellékesen a folyóirat-állomány digitalizálási lehetősége is. Jellemző példa erre, hogy például a Kisalföld példányai 1957-től hamarosan 2010-ig teljes szövegű kereshetőséggel elérhetőek lesznek. Fontos adat, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával ötven megyei települési könyvtár modernizációját tudtuk végrehajtani, mindegyiket a mai követelményeknek megfelelő térelhelyezésekkel.
A Győr Projekt Kft.-vel együttműködve pedig a bejárat mellett tavasszal megnyílt a lokálpatrióta könyvesbolt, helyi szerzők alkotásaira alapozva. Lesznek még kisebb szépítési fázisok is, és ezzel a rekonstrukció nem ér véget, mert a Herman Ottó utcai részleg modernizálására komoly pályázatot nyújtunk be. Ha a remények szerinti támogatás megvalósul, teljes körű megszépülésről beszélhetünk majd.
HSD: – A számokból ítélve úgy látjuk, szinten tudjuk tartani az olvasási kedvet. Egyszerűen fogalmazva ma Győr minden lakosára évente dokumentáltan legalább két könyvtári kötet kölcsönzése jut.
Kisalföld