(frissítve) Kb. 10 éve indult el a 2.0-s mozgalom. Az akkori hazai könyvtáros fiatalok – köztük Paszternák Ádám, Takács Dániel, Kardos Andris – ma már rég a közalkalmazotti könyvtárosi szférán kívül vannak. A könyvtáros szakma nem tudta befogadni az általuk közvetített gondolatokat. A fiatalok vitalitására jellemző volt, hogy akár hetente referáltak egy-egy szakcikket és tettek közzé blogjukon – leginkább a 2.0-s szemléletet. Mely szerint a használók és szolgáltatók közötti határok elmosódnak, az értékelőállítás közösen történik. – Nem ismerős ez? Nagyon rímel a 2018-as könyvtári napok “Közös tudás, közös hozzáférés” kiváló mottójára Vö.: link . Akkor meg mi a gond?! Jó, jó; 10 évet késett a szakma (pontosabban a rendezvény fő ideológusa), de most legalább eljutott eddig a szintig, örüljünk neki!
Nos az a gond, hogy nagyon úgy tűnik: most is csak szlogenig, parasztvakításig jutott el. A rendezvény honlapján link a témához igen-igen lazán kötődő témák szerepelnek: “Családbarát könyvtár, Tudásátadás – tudásegyesítés, Könyvtári kreatívok, Olvasó-sokk, Örökség és emlékezet”. Kifejtés: semmi. Előzetes nyilvános szakmai megvitatás: semmi. Ezek elég komoly hiánytünetek.
A szervezetek életkora elmélet szerint e minta az idős, szétesés, vagy csőd előtt álló szervezetek jellemzője. Ideje új tömlőbe új bort tölteni! (MG)
KIT-információ