Tragikus haláleset kapcsán tovább folyik a nyomozás a nemzeti könyvtárban

A Szerb Nemzeti Könyvtár addig zárva marad, amíg a szakemberek nem bizonyosodnak meg róla, hogy biztonságos – jelentette be Laslo Blašković, a könyvtár igazgatója az egy hete történt tragédia – amikor is két férfi megfulladt az épületben – kapcsán tartott tegnapi sajtótájékoztatón.
Augusztus 24-én ugyanis az Empeks vállalat két munkása a könyvtárban a tűzvédelmi rendszer vizsgálata közben, megfulladt. Ki szerették volna próbálni a tűzvédelmi rendszert, de valamilyen meghibásodás miatt szivárogni kezdett a szén-dioxid. A férfiakra a mentőegységek találtak rá a könyvtár archívumában, eszméletlen állapotban. A mentőegységek megpróbálták újraéleszteni őket, de sajnos már nem sikerült. A tragédia után lezárták az épületet, és azóta is zárva van.
Blašković igazgató elmondása szerint a város toxikológiai központja megvizsgálta a szén-dioxid-mennyiséget az épületben, tegnap már a megengedett szint alatt volt az értéke, ám a raktárban levő könyvekhez azóta sem tudnak hozzáférni.

Hírforrás:
Magyar Szó