A KELLO-nál, az ő netes felületén kell a tankönyvrendelést elvégezni, és a cég szállítja ki osztja el a tankönyveket – ez a feladat korábban meghaladta a képességeit, több ilyen botrány is történt iskolakezdéskor: heteket késtek a tankönyvek az iskolából.
Egy 15 milliárdos piacról van-volt szó, a NER logikája szerint ezt mindenképpen megbízható kezekbe kellett tenni. Új, nagy példányszámú tankönyv fejlesztését az Emmi engedhetné, de ilyet már évek óta nem hirdetett meg.
A KELLO-nál, az ő netes felületén kell a tankönyvrendelést elvégezni, és a cég szállítja ki osztja el a tankönyveket – ez a feladat korábban meghaladta a képességeit, több ilyen botrány is történt iskolakezdéskor: heteket késtek a tankönyvek az iskolából.
Mindeközben az állam nemcsak szabályozó, de kiadó is a piacon, ami persze egy rendes piaci folyamatban összeférhetetlen lenne. Ez persze nem akadályozza meg abban, hogy olyan fejlesztésekre költsön milliárdokat, mint a Nemzeti Közoktatási Portál, amelyre elvileg felkerül az összes állami tankönyv digitálisan, gyakorlatilag ez nem teljesült. Avagy a szülői és tanári visszajelzések dacára önti a milliárdokat az állami tankönyvekbe.
A kapzsi piac kontra jótékony állam – A tankönyvesek szakmai szervezete, a TANOSZ által elmondott példa tanulságos: az egyik legnagyobb (azóta megszűnt) magán-tankönyvterjesztő egy tankönyv árából 15 százalékot kért, és 6 százalékot adott az iskoláknak. A KELLO ma 20 százalékot kér a terjesztésért, és 4 százalékot ad az iskoláknak – nagyobb rész marad tehát nála, mindezt egy nevében nonprofit cég teszi. (És érdekes fényben tünteti fel, ahogy a kormány a kapzsi tankönyvpiaci magánszereplőket emlegeti.)
HVG