Kézdivásárhely: vállalkozó adománya volt a könyvtár pincéjének fűtése

2018. május 30-án, szerdán hivatalosan is átadták, a város elöljáróinak jelenlétében, a kézdivásárhelyi Báró Wesselényi Miklós Városi Könyvtár felújított épületét. Az intézmény aznap egyébként házigazdája volt a helyi önkormányzat rendkívüli ülésének. Ezt követően, délelőtt 10 és 12 óra között, a megyebeli érdeklődő könyvtárosokat is meghívták könyvtárbemutatóra, beszélgetésre, koccintásra.
A könyvtárvezető elmondta: a fenntartó intézmény, a polgármesteri hivatal támogatásával sikerült a pincétől a tetőig felújítani, átalakítani az épületet. A hatvanhatezer kötetből álló állományt összepakolták, majd rendszerezték – ez óriási, több hónapos munka volt. Az épület amúgy nem a legmegfelelőbb könyvtár számára: nagyon zsúfolt volt, sem tűzvédelmi, sem szakmai szempontból nem tudtak normális körülmények között működni.
Már a kilencvenes évek elején látták, hogy miközben egy jól működő könyvtárban a könyvállomány hetven százalékát szabad polcról el kellene érni, esetükben ez az arány éppen fordított volt. … A földszint nagyon zsúfolt volt, ezért a régi beosztást teljesen felborították, és átrendezték a termeket. Az olvasóterem más arculatot kapott, és gyermekkönyv-részleget alakítottak ki. A könyvtárvezető megköszönte a támogatást a város vezetőségének, az önkormányzati képviselőknek, külön kiemelve Hegedüs Ferenc vállalkozó, kultúrmecénás nevét, akinek a pince központi fűtése köszönhető. (via ReMeK-e-Hírlevél)

Hírforrás:
Vántsa Judit ; 3szék ; Hírmondó