Siklós – hiányzik a szakképzett könyvtáros, minőség irányba indulnak

Vincze Bernadett (Siklósi Térségi Könyvtár és Ismeretközpont link ) vezetői beszámolójában kitért arra, hogy az elmúlt években nagy teher volt az összes városi rendezvény szervezése, melyet a művelődési ház mint telephely koordinált, de időben és energiában a könyvtártól is követelt áldozatokat. Szakképzett munkaerő híján, nagy fluktuáció mellett, állandó újrakezdésekkel bajlódva kevés idő maradt a háttérmunkára és a dokumentációra. Az intézményvezető azonban úgy véli, a könyvtár most végre elindulhat a minőségbiztosítás útján. Több programot, író-olvasó találkozót szerveznének, irodalmi esteket, valamint igény szerint nyelvórákat és számítógépes képzést indítanának. Mindemellett az emeleti részt a továbbiakban is kiállítótérként (is) szeretnék kihasználni. Amennyiben a beadott pályázatuk támogatást kapna, akkor az emeleti számítógépes részleget a kihasználatlanság miatt kettéosztanák és a nagyobb helyiségből egyéni fejlesztőirodát alakítanának ki. Szintén pályázati forrást igényelne, hogy terveiket megvalósítva a Vida Dezső siklósi festőművész életét és munkásságát bemutató emlékalbumot kiadhassák.
Vincze Bernadett még a honlap régóta esedékes megújítására is kitért, ezen már dolgoznak a megbízottak, így remélhetőleg hamarosan az online felület is megújulhat.

Hírforrás:
BAMA