A nyolcvanas-kilencvenes években a térség hozzánk tartozó 45 településére úgynevezett ellátórendszerben szállítottuk ki a könyveket – bocsátotta előre Bognár Csilla (Halis István Városi Könyvtár, Nagykanizsa). – Ez azt jelenti, hogy a települések önkormányzatai bizonyos összeget fizettek a Halis István Városi Könyvtárnak, s ebből a pénzből vásároltunk könyveket a községek, falvak könyvtárainak. Sajnos azonban, gyakran minimális összeget szántak erre a célra az önkormányzatok. Ráadásul, ha kivittük azt a kevés könyvet is, akkor megesett, hogy amikor a következő alkalommal mentünk, ugyanúgy találtuk az előző szállítmányt, mint ahogy leraktuk, hozzá sem nyúlt senki… A könyvtár teendői mindig csak úgy rajta maradtak valakin, de az is megesett, hogy folyamatosan cserélődtek az emberek, rendszerezés, állományellenőrzés nem történt, az egész egyfajta raktár-jelleget öltött, ahol a régi könyveket tárolták. Nem csoda, hogy a település lakói nem szívesen látogatták a könyvtárat. Persze, voltak kivételek. Az új szisztéma, a mozgókönyvtári ellátás 2005-ben indult el, a rendszerhez a nagykanizsai könyvtár elsőként csatlakozott. Ez úgy működött, hogy egy autóra való könyvet összepakoltunk, kivittük a településekre, s “turkálószerűen” válogathattak közülük a könyvtárhasználók. Ekkor kezdtünk bekapcsolódni a kistelepülési könyvtárosok munkájába is, segítettünk a felgyűlt állományt rendszerezni, s igyekeztünk szakmai tanácsokat adni nekik a könyvtár működtetéséhez. A folyamat tavaly teljesedett ki – szögezte le Bognár Csilla.
– A kistelepüléseink könyvtárosainak (akikkel kapcsolatban az állandóságra törekszünk, s ezt kérjük a polgármesterektől is) rendszeresen szakmai továbbképzéseket tartunk – folytatta Bognár Csilla. – Arra is próbáljuk őket rávezetni, hogyan szervezzenek olyan programokat a könyvtárukban, melyekkel újabb olvasókat csábíthatnak be.
ZAOL