A Kongresszusi Könyvtár – csakúgy, mint a nemzeti könyvtárak általában – alulmaradt a digitális technológia területén kibontakozó versenyben az úgynevezett “információs behemótokkal”, vagyis az Amazonnal, a Bloomberggel és a Google-el szemben. Az új könyvtárvezető, Carla Hayden (aki az intézmény első női és egyben első afroamerikai igazgatója) kinevezése ugyanakkor kiváló lehetőségnek tűnik a könyvtár szerepének újragondolására, ugyanis szembe kell nézni az elmúlt időszak problémáival, és meg kell vizsgálni, hogy pontosan milyen szerepet tölt be ma a könyvtár az Egyesült Államok életében. Ideje van tehát a számvetésnek és az új célok megfogalmazásának.
Viszont a korábbi intézményi attitűd – lásd tömeges digitalizálás, teljességre törekvő webarchiválás – már idejétmúltnak tetszik a Google és az Amazon korában, amikor a tudás alapvető infrastruktúrájának jelentős része privatizálva van, a digitális publikálás pedig relatíve olcsó és rengeteg “born digital” dokumentum jelenik meg nap mint nap. Mindazonáltal a digitalizálás önmagában kevés, gondoljunk csak a Holland Nemzeti Könyvtár esetére, amikor több mint 200 millió dollárt költöttek digitalizálásra, de a szomszédos jogok ingoványa csupán a digitalizált történelmi rádiófelvételek töredékének online publikálását tette lehetővé.
Avítt eljárásokra természetesen a Kongresszusi Könyvtárból is hozható példa: …
Az egyik legégetőbb probléma mégis az, hogy a nemzeti könyvtár ma már szinte csak közvetítő szerepet játszik az adatbázisszolgáltató, tehát a kiadói szféra és a felhasználó között. Kizárólag hozzáférést biztosít, de csak korlátozott mértékben rendelkezik a szolgáltatott tartalmak fölött, miközben bizonyos becslések szerint a felhőalapú rendszerekben már több tartalom van, mint a nagyobb országok nemzeti könyvtáraiban. A nemzeti könyvtárak kiemelt feladata lehetne a felhőalapú tartalmak hosszú távú megőrzése, a szolgáltatók ugyanis csődöt mondhatnak, a szellemi tartalmakat viszont kötelességünk megőrizni. (Tóth Béla István)
Humanus