A környezetünk rejtett vetületét feltáró ismeretterjesztő filmek forgalmazása nem sikeres az online térben. Dénes Gábor filmrendező stúdiójának honlapján egy film mindig ingyen megnézhető.
DG: Lehet, hogy Raj Tamás ezt-azt másként tudott, de legalább felvetett addig kitárgyalatlan témákat. Például hogy a vészkorszakban megölt több mint félmillió ember hiánya óriási szellemi, gazdasági hátrányt okozott az országnak.
– Említett a főrabbi olyasmit, ami talán nem is került be a filmbe, de önt meglepte?
DG: Noha évekig kutattam levéltárakban, könyvtárakban, rengeteg fotóanyagot gyűjtöttem össze, azon én is megütköztem, hogy a kétszázezer katona, akit Horthy a frontra indított, miután 1941-ben hadat üzent a Szovjetuniónak, még hétszáz kilométerre benyomult a területére, perzselő tűzként, ölve, rabolva, gyújtogatva vonult végig az útjába eső településeken. Ezt soha nem tanították a magyar iskolákban, és egyre kevésbé fogják. Richter Gedeonra viszont nagyon büszkék a ma hatalmon lévők, ám azzal nem dicsekednek, hogy a modern hazai gyógyszeripar megteremtőjét 1942-től nem engedték be a saját gyárába; telefonon irányította a termelést.
A film nagy hatalom. Azt mutatja meg, amit mindenki néz, de mindenki másként lát. Ha a rendezőnek sikerül hatásosan megjelenítenie a rejtett vetületeket, akkor az emberekben talán felvillan egy pici fáklya: jé, ebből a szemszögből minden másként fest.
– Dénes Gábor Egész estés filmet forgatott például Neumann Jánosról, amikor itthon csak a beavatottak hallottak valamit a játékelméletről. De a magyar értelmiség XX. századi története keretében felrajzolta Szent-Györgyi Albert, Teller Ede portréját vagy az üldözötteket mentő és 1956 után emigráló Király Béláét is.
Fő témája a mássággal szembeni tolerancia is.