Használók bevonása a könyvtártervezésbe – participatory design

A használók részvétele a könyvtár szolgáltatásainak tervezésében (ahogyan a participatory design – PD – nagyjából magyarítható) gyakorlati példáját mutatja be Scott W. H. Young, a Montana State University bennszülött amerikaiak csoportjában szerzett tapasztalatával. A Használói Tapasztalat az Alulreprezentált Népességben (UXUP) projektben projektben hetente kétszer találkozott a hallgatókkal, ahol pl. interjút készített velük, szolgáltatások használhatóságát vizsgálta általuk, kísérleti szolgáltatásokat próbáltatott ki velük, bejárási útvonalukat figyelték és tervezési játékot játszott velük. Az öt hónapos foglalkozás során a könyvtár fejlesztési lehetőségeit kutatták.
Az “Építsd meg járművedet” foglalkozáson pl. a könyvtárat, mint járművet kellett elképzelni – ábrázolva az egyén és a könyvtár közötti viszony metaforáját. Az egyik született rajzon – ld.: link – a diák nagyon rázós úton halad, és a raktérben lévő könyvtáros képtelen javítani a helyzeten. A képet aztán a csoport elemezte.
Egy másik “játék” segítségével egy könyvtár iránti kíváncsiságot felkeltő plakátsorozatot álmodtak meg, majd viteleztek ki később.
A PD praktikus értelemben jobb szolgáltatásokat és nagyobb elégedettséghez vezethet színes használói közösségnek. Politikai értelemben új hangokat hoz, empátiát, befogadó és demokratikus folyamatokat erősít a döntéshozatalban. – A használókkal a használókért.
A folyamat során a diákok szakértő használók lettek, mi pedig alkalmassá váltunk az ő jobb szolgálatukra. (ref.: MG)

Hírforrás:
Library Journal