A könyvtárosok tényleges értéke (olvasóink szavazatára)

Az előzetes tervek szerint az aucklandi (Új-Zéland) könyvtárak dolgozóinak 5%-át elbocsájtják. Ezzel 1,8 millió dollár spórolhatnak meg a 65 milliós költségvetésben.
Ez az összeg csak töredéke annak a veszteségnek, mely a szellemi és kulturális értékek megmaradását veszélyezteti. Az igazgatóság véleménye szerint a digitális korszakban már nincs szükség könyvtárosra, mivel a számítógép mindent megold. A tervek alapján a könyvtárosok forgórendszerben dolgoznának, még azt sem tudják előre, hogy melyik tagkönyvtárba lesznek beosztva.
Pánikrohamok, megrendült bizalom, hitetlenség jellemzi a dolgozókat, akiknek újra jelentkezniük kell az addigi munkahelyükre, hogy még egyszer bizonyítsák a pozícióhoz szükséges rátermettségüket és képzettségüket.
Statisztikák alapján elmondható, hogy a könyvtárban dolgozók 80%-a nő, akiknek munkakörét, lelkesedését, elhivatottságát legtöbben nem veszik komolyan és nem is értékelik kellőképpen.
A könyvtár nem hiteget meggazdagodással, nem termel profitot. Ennek ellenére a közösség központját jelentheti, mivel az olvasókat szolgálja ki, valamint kulturális programokat is biztosít. (ref.: Nagy Marianna)

Hírforrás:
Wireless