Képzeljék magukat egy pillanatra egy csata hevébe, katonaként. Talán római gyalogosok, vagy íjászok a középkorból, esetleg zulu harcosok. Helytől és időtől függetlenül vannak dolgok, amelyek nem változnak. Adrenalinszintünk megemelkedik, cselekedeteinket mélyen belénk ivódott reflexek határozzák meg, amelyek abból a szükségletből erednek, hogy megvédjük magunkat és a mieinket, és le kell győzzük az ellenséget.
Most képzeljük magunkat egy nagyon másmilyen szerepbe, egy hírszerzőjébe. A hírszerzőnek nem támadnia vagy védekeznie kell, hanem megértenie a helyzetet. Ő az, aki kimegy, feltérképezi a területet, azonosítja a lehetséges akadályokat.
Ahogyan a harcos gondolkodásmódja is érzelmi gyökerű, ld. védekezés és a törzsi szellem, a felderítőé szintén. Ez másmilyen érzelmeken alapul. Például, a hírszerzők kíváncsiak. Ők inkább mondják, hogy örömet jelent számukra megtudni valami új információt, vagy hogy izgatja őket egy rejtvény. Valószínűbb, hogy kíváncsiak, amikor olyan dologgal szembesülnek, amely ellentmond várakozásaiknak. A hírszerzőknek az értékrendjük is más. Sokkal inkább mondják, hogy erény próbára tenni hiedelmeinket, mint hogy a gyengeség jele lenne megváltoztatni nézeteinket. A hírszerzők mindenekelőtt magabiztosak, ami azt jelenti, van saját értékrendjük, nem presztizskérdés számukra, hogy igazuk van vagy tévednek egy bizonyos témában. Tehát, hihetik, hogy a halálbüntetés visszatartó erejű, de ha a tanulmányok szerint még sincs, akkor képesek azt mondani: “Lehet, hogy tévedtem. Ettől még nem vagyok sem rossz, sem hülye.” Efféle tulajdonságokat találtak a kutatók – és találtam én is szóbeli közlések alapján – amelyek elővetítik a jó döntéseket.
TED