Szilveszteri közösségteremtés – közkönyvtárban (fotókkal)

Középkori világzene köré gyűltek a Halis-könyvtár ingyenes szilveszteri batyusbáljára azok, akik már tudják: a könyvtár jóval több, mint könyvek tára. A jelenlévő mintegy 50 fő közül többen meg is fogalmazták: nem gondolták eddig, hogy könyvtár is rendezhet ilyen eseményt. A szervezésnek helyszínt biztosító intézmény igazgatója, Czupi Gyula évek óta igyekszik minden apropót megragadni, hogy az közkönyvtár a lehető legtöbb gondolati szálon kapcsolódjék a helyiek mindennapjaihoz, oldani a könyvtárral kapcsolatos képzetek korlátait.
Most a talpalávalót – és a hozzá tartozó táncot, a hastáncot, valamint a hangulat függvényében érzékkel adagolt szellemi muníciót a Szelindek együttes link biztosította, meghívását szponzor tette lehetővé, a szervezésben pedig önkéntesek segítettek. A könyvtár programjaiban szinte elmaradhatatlan gólyalábasok ügyességi bemutatót tartottak, Kardos Ferenc improvizatív mesét mondott. A hajnali négyig tartó mulatságban volt lehetőség a fiatalok illetve idősebbek zenei igényének megfelelő tánczene szolgáltatására is. (KIT-összeállítás)

Hírforrás:
ZAOL ; M1 ; Kanizsa TV