A nemzeti könyvtáraknak különleges státuszuk miatt sajátos olvasóköre van: sok éven át a tudományos élet elitjét szolgálták ki, amit nemcsak az egyedülálló és értékes állomány, hanem a korlátozott hozzáférhetőség is indokolt. Ma a “tudósok könyvtára” koncepciót a “mindenki könyvtára”, vagy legalább a “sokak könyvtára” demokratikus koncepciónak kell felváltania.
Konferencia-tapasztalatok már 2014-ben(!): Az utóbbi 20 évben az olvasók több mint felét az
– egyetemi hallgatók jelentették (arányuk 50%-ról 73%-ra nőtt); az
– információkeresés célja szerint 64% volt a tudományos kutatómunka és 61% a tanulás. Az olvasók számára fontos, hogy az információ hiteles és a nap 24 órájában bárhonnan elérhető legyen, a nemzeti könyvtár adatai szerint a
– virtuális látogatók száma öt év alatt 15%-ról 56%-ra nőtt.
Az internet megváltoztatja az olvasói szokásokat, főleg a fiatalok szeretnének gyorsan kész információt kapni, ezért inkább a dokumentumok vagy azok részeinek másolását igénylik a könyvtárban történő elmélyült olvasás helyett. Mindemellett sok olvasó kéri a könyvtáros segítségét az információ keresésében, az optimális források és csatornák kiválasztásában; bár 80%-uk állította, hogy tud önállóan dolgozni, 73%-uk még fejlődni akar. A könyvtárak ma már nem számíthatnak arra, hogy az olvasók fognak alkalmazkodni a könyvtári struktúrákhoz; szolgáltatásaikat és termékeiket integrálniuk kell a hálózati közegbe, ahol az olvasók nagy része már jelen van. (A nemzeti könyvtár és olvasója: az átalakulás gondjai; ref.: Viszocsekné P. É.)
Humanus