Alice Stewart, az első angol női orvosok egyike felfedezte, hogy a vizsgálat során alkalmazott röntgen rákos megbetegedéseket okozhat. Ezzel szembe ment a kor gondolkodásával. Adatelemző munkatársa, George: “az én munkám az, hogy bebizonyítsam, Dr. Stewartnak nincs igaza”. – Fantasztikus együttműködési modell.
Minden egyes alkalommal, mikor Alice összetűzésbe került egy tudóstársával, azzal újra és újra csak gondolkodásra késztették.
Legtöbbször szervezetekkel állunk szemben, s ezek nem emberek; így nem is gondolkodnak. Nem azért, mert nem akarnak, hanem egyszerűen mert nem képesek rá! Azért, mert a bennük dolgozó emberek túlságosan tartanak a konfliktustól!
Európai és Amerikai dolgozók 85%-a elismerte a kutatások szerint, hogy vannak olyan ügyeik és aggodalmaik a munkahelyükön, amelyeket félnek felvetni. Tartanak a konfliktustól, amit kiváltanának vele, félnek, hogy belekeverednek vitákba, amiket nem tudják, hogyan kezeljék, és amiben úgy érezték, biztosan alulmaradnak.
Ha azt akarjuk elérni, hogy ne féljünk a konfliktustól, akkor gondolkodási folyamatként kell tekintenünk, majd nagyon kiválóvá kell válnunk benne!
Pl.: Joe-nak komoly aggodalmai voltak egy kifejlesztett műszerrel kapcsolatban, de sokáig félt felvetni aggodalmait. Amikor félelmét sikerült legyőznie, rájött, hogy mindenkiben felmerültek ugyanezek a kérdések és aggodalmak! Így Joe szövetségesekre tette szert. Hosszas kreatív vita után megváltoztatták a terméket. Joe a legtöbb felforgatóval ellentétben Joe egyáltalán nem volt bolond, hanem szenvedélyes elkötelezettje volt a cégének, valamint a cég által szolgált magasabb elveknek!
TED