Az első “hallható könyv” 1877. augusztus 12-én született meg: a feltaláló, Thomas Alva Edison hangján szólalt meg az első “fonográfkönyvön” a Mary Had a Little Lamb kezdetű népszerű angol mondóka egyik részlete. Edison szabadalma a gyengénlátókat is könyvélményhez segítette. Egy év múltán a brit Royal Institution előtt mutatta be a hengeres fonográf segítségével a “beszélő” irodalmat. A technikai újítások gyakorlati alkalmazásáért tevékenykedő londoni társaság az ünnepi alkalomból Lord Alfred Tennyson verseit hallgathatta meg. Az őshangoskönyvek idővel az idegennyelv-tanulást is segítették: klasszikusan intonáló színészek és szónokok által felolvasott irodalmi szövegek vezették rá a helyes kiejtésre az újítások iránt fogékony közönséget. Az amerikai hangoskönyv története 1931-ben a vakok érdekeit képviselő alapítvány és a Kongresszusi Könyvtár közös programjával kezdődött. A két megszólaltatott írás a megsüketült, megnémult és megvakult írónő, Helen Keller Midstream című életrajzi műve, és Edgar Allan Poe A holló című misztikus költeménye volt. Németországban 1955-ben hozták létre a vak és gyengén látó emberek hangoskönyvtárát. A budapesti Vakok Intézetében 1961-ben kezdték szalagra, majd kazettára rögzíteni a magyar és világirodalmat, az iskolai kötelező olvasmányokat és a gyerekkönyveket.
HVG 33. sz. (regisztrációval)