Ha a Wikipédiára gondolok, jobb kedvem lesz. Az oroszoknak viszont saját kell

(“a Wikipedia szerint…”). Ez voltaképp meg is mutatja, miről van szó. A felhasználók által írt és szerkesztett világenciklopédia nem ezer, hanem több millió sebből vérzik, tele van butaságokkal, tévedésekkel, szándékos torzításokkal, hazugságokkal, önfényezéssel stb. Eközben viszont (főleg az angol nyelvű verzió) összességében teljesen jól használható. Ami, ha belegondolunk, egészen hihetetlen. -Amiket viszont nem lehetett megvitatni, javítani nagyjából azonnal, és amikben nem lehetett végigkövetni ezeket a vitákat, ami mégiscsak tanulságos, még ha adott esetben igen időrabló is lehet.) Ha van egy kis eszünk, már megtanultuk, hogy nem kell minden szócikknek kapásból hinni, hogy lesz köztük kamu, lesz nettó rágalmazás, lesz hülyéskedés, lesz önreklám. De akkor is. A dolgok normál menete szerint a Wikipediának évekkel ezelőtt össze kellett volna roppannia saját súlya alatt, maga alá kellett volna temetnie frakciózó, politikailag motivált szerkesztők háborújának, a terméketlen vitákba belefásuló önkéntesek közönyének, vagy egy pereskedő milliárdosnak.
Aztán mégis itt van. Nincsenek rajta snowfall-anyagok és natív hirdetések. A dizájnja biztos változott az elmúlt tizenöt évben többször is, de nem hiszem, hogy ez bárkiben mélyebb nyomokat hagyott volna. Azt csinálja, amire kitalálták. Nem lepődik meg rajta senki, de elég nagy lyukat hagyna maga után, ha hirtelen eltűnne. Én tehát ha már nagyon el vagyok kenődve mindattól, amit “az interneten” tapasztalok, mindig a Wikipediára gondolok, hogy egy kicsit jobb kedvem legyen. (Kreatív)
– Saját Wikipediát készít Oroszország. Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök olyan munkacsoport felállítását rendelte el, amely internetes enciklopédiát hoz létre a Nagy Oroszországi Enciklopédia alapján. Utóbbinak megszűnik a nyomtatásos változata, helyét “az össznemzeti tudományos és felvilágosító, interaktív portál” veszi át. “A Wikipédia ugyan népszerű, de nagyon pontatlan forrás. Nálunk azzal ellentétben ellenőrzött szócikkek lesznek, amelyeket tudósok írnak és ellenőriznek” – mondta az állami sajtóügynökség egyik vezetője. (Haszon hírek)

Hírforrás:
Kreatív ; Haszon hírek