Néha röhögtünk, talán ugyanazzal a fékevesztett boldog röhögéssel, amivel édesapám és édesanyám röhögött, volt, hogy megfogtam Anna hasát, mert úgy röhögtünk, hogy vadul rúgkapálni kezdett tőle a hasában a fiam. Hallgattam, ahogy Anna olvas, és amikor éppen nem röhögtünk, akkor azon gondolkoztam, hogy ez most megint ugyanaz, megint egy mindent akaró világnagy szöveg, olyan, amiben minden benne van, sőt még ennél is több talán, de ez ezúttal nem megrémített, hanem erőt adott. Mégis inkább a valami, mégsem inkább a semmi. Mégis inkább a minden, a nevetséges és sírnivaló minden.
Hírforrás:
HVG
HVG