A kommunikáció tétjei: a fenntartók felé és/vagy egymással? címmel tartotta előadását Czupi Gyula (Halis István Városi Könyvtár) a vándorgyűlés CsMKE-Kávéházi szekciójában. Ennek 1. részét közöljük.
– Történet a város kulturális intézményeinek közös programfelületéről. – Mindenki szívesen részt vesz benne, szívesen látná benne magát. A közös megjelenítést falragaszon és szórólapon szívesen látná, de ő maga nem tesz semmit annak érdekében, hogy a saját közönségének ezt a közös anyagot átadja (az olcsón kinyomtatható kész falragasz kiragasztása, a szórólap forma nyomtatása és kiosztása).
A magyarázat: csak a saját fenntartójának kívánja bemutatni az aktivitását, csak azt a maroknyi csapatot “eteti” információval, amelyik rendezvényein a szükséges létszámot biztosítja.
Nem érdekli semmiféle közös cél. Neki a saját költségvetését kell kiharcolnia, nem szempont az “egész” elérése.
Mindaddig, amíg nem tudjuk megfogalmazni mi, könyvtárak, hogy mi lenne a közös célunk, addig az érdemi együttműködés és párbeszéd csak jó szándékú óhaj marad, de nem tud belőle kisülni semmi.
Czupi Gyula