-?Jelenleg próbáljuk értelmezni, ennél többet nem szeretnék nyilatkozni – reagált Lovas Lajos, a Manda igazgatója lapunknak a határozattal kapcsolatban.
A kormány a háttérintézmények számának csökkentéséről szóló terve már év elején ismert volt. Ekkor indult el a háttérlobbi a Mandán belül működő, jelentős mozgóképes könyvtárral rendelkező, korábban Magyar Nemzeti Filmarchívumként ismert intézményért. Ezt a közgyűjteményt szívesen vitte volna a Magyar Művészeti Akadémia, az Országos Széchenyi Könyvtár is, de úgy tudjuk, csak a Magyar Nemzeti Filmalap terjesztett be tervet arról, hogy a jövőben mit kezdene vele és hogyan üzemeltetné nyereségesen az archívumot. De csakis az archívumot, a Manda egészében Vajnáéknak sem kellett.
Az ózdi filmes “ősrobbanás” ötletgazdája Szőcs Géza, egykori kulturális államtitkár, aki 2011-ben “forradalmat” emlegetett a filmintézet bázisán létrejött Manda állami megalapítása és Ózd “felemelése” kapcsán. Az eredeti terv szerint az élményparkon túl itt hozták volna létre a szerverközpontot az ország teljes kultúrkincsének digitalizálása és egy központi honlapon való közzététele érdekében, de a nagyközönség(?) számára egyelőre még nem nyílt meg az intézmény.
NOL