[Cselekvő közösségek projekt] Konzorciumi szerződést írt alá az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK), a Nemzeti Művelődési Intézet (NMI) és a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum hétfőn Budapesten. A három intézmény együttműködésének célja egy olyan közösségfejlesztő program megvalósítása, amelynek része a kulturális intézményi hozzáférés elősegítése a kistelepüléseken és hátrányos helyzetben élők számára is.
A Nemzeti Művelődési Intézet országos hálózatával segít közvetlenül elérni a településeket – hangsúlyozta Polyák Albert, a szervezet megbízott főigazgatója. Mint fogalmazott, a három évre tervezett projekt célja példát mutatni és teret engedni az aktív közösségi cselekvésnek.
Tüske László, az OSZK főigazgatója az aláírás előtt arról beszélt: a legkisebb településeken is megtalálható, országszerte mintegy négyezer könyvtárnak válaszokat kell keresnie, hogy miként tud hozzájárulni a társadalom és a gazdaság fenntartható fejlődéséhez.
“A könyvtár a helyi identitástudat erősítésével és az információs vagyon rendelkezésre bocsátásával támogatja az állampolgárok egyéni fejlődését” – fogalmazott Tüske László, aki szerint a várhatóan ősszel induló projekt tudományosan megalapozott sikeres gyakorlat felmutatásával hatékonyan segítheti elő a könyvtárak közösségépítő tevékenységét.
A program egyik legfontosabb eleme, hogy egy olyan 72 mentorból álló, 18 megyére kiterjedő országos hálózatot hoznának létre, amely módszertani segítséget nyújthatna a települések, kulturális intézmények és civil szervezetek számára a közösségfejlesztés terén. A kezdeményezés része a mentorok képzése, valamint szakmai anyagok online közreadása is.
– A vonatkozó pályázati kiírás: link
Orientpress