2007 és 2013 között (is) rengeteg pénz, összesen 1800 milliárd forint állt rendelkezésre közlekedésfejlesztésre. Ebből a pénzből lehetett kerékpáros fejlesztésekre is költeni. Az eredeti kiírások viszonylag szűkmarkúan bántak a biciklizéssel, 2015 végéig viszont minden, a korábbi időszakból megmaradt pénzt el kellett költeni. Tavaly nyár folyamán ezért 11 milliárd forintnyi új kerékpáros pályázatot írtak ki és bonyolítottak le rohamtempóban, aminek meg is lett az eredménye: azonos összegből hasznos, de teljesen pazarló kerékpáros beruházások is születtek.
– A KIT szívesen ad közre olyan tapasztalatokat, amelyek a könyvtárak konstrukciós tapasztalatait mutatják be, hogyan érdemes, illetve hogyan nem érdemes legközelebb tervezni. (MG)
Kerékpárosklub