Mit, hogyan (nem) olvasnak a szegények?

Van-e otthon könyv, jut-e idő mesélésre a hátrányos helyzetű családoknál? Egy, az oktatás és a szegénység viszonyát vizsgáló konferencia szerint ez is fontos tényező a szegénysorsból való kitöréshez. Egy szegény faluban jártunk utána ennek, bibliát, könyvtári bulvárt és széttépett mesekönyvet találtunk.
“Az egyedüli család szerintem mi vagyunk itt, akik olvasnak esténként a gyerekekkel” – Viktor kissé túloz, de nem teljesen a levegőbe beszél. A huszonéves férfin kívül valóban nem sokan büszkélkedtek azzal a Nógrádszakál elhanyagolt házaiban élők közül, hogy könyvet tartanának otthon a gyerekeknek, vagy, hogy közösen mesélnének.
Viktor elárulta, azért olvasnak minden nap: mert vallási előírás. Csatlakoztak a Jehova tanúihoz, ahol minden nap szokás a Bibliából olvasni. “Reggel megköszönjük, hogy felébredtünk, és ennek része a szövegolvasás is” – mondta, de olvasnak esténként is, előző nap például Ábrahám története volt soron. Utána kérdéseket is feltesznek a gyerekeknek a szöveggel kapcsolatban – mondta, bár a kicsik maguktól nem olvasnak. “A tévé nagyon megy, nem is akarom tiltani.”

Hírforrás:
Abcug