4 szlovén egyetem konzorciuma a nyílt hozzáférésre

A tanulmány a nyílt hozzáférés infrastruktúrájának technikai hátterét mutatja be Szlovéniában. Az infrastruktúrát négy intézményi repozitórium és az ezek tartalmát begyűjtő nemzeti portál alkotja azzal a céllal, hogy közös keresőgépet nyújtson, hasonló dokumentumok ajánlását és hasonló szövegek felismerését biztosítsa. A projekt során kidolgozták a szükséges jogi hátteret, zárótanulmányok, tudományos kiadványok és kutatási adatok kötelező beadásának folyamatát, valamint az intézményi repozitóriumok és a nemzeti portál között adatcsere és a hasonló szövegek felismerésének folyamatait. A konzorciumot négy szlovén egyetem alkotja, amelyek méretükben, szervezetükben és munkafolyamataikban jelentősen különböznek egymástól. Azt feltételezték, hogy pontosan ugyanazt a jogi hátteret és szoftvert alkalmazhatják a négy repozitóriumnál, de végül kiderült, hogy a teljes egységesítés a különbségek miatt nem megoldható.
A nyílt hozzáférés nemzeti infrastruktúrája javítani fogja a szlovén kutatási intézmények láthatóságát, támogatja az alapítók nyílt hozzáférés iránti elkötelezettségét. A létrehozott infrastruktúra lehetővé teszi a szlovén kutatók által közzétett, lektorált tudományos publikáció 80%-ának elhelyezését és megőrzését. Ugyanakkor teljes szöveggel elérhetővé vált a szlovén felsőoktatási intézményekben készült záródolgozatok többsége. (A nyílt hozzáférés infrastruktúrájának megteremtése Szlovéniában: technikai szempontok; autoref.)

Hírforrás:
Humanus