Félmilliárd forintért újították fel a Tündérpalotát

A felújításnak köszönhetően évente több mint 35 millió forintot takaríthat meg az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeumnak helyet adó épület üzemeltetője.
Befejeződött a Tündérpalota több mint félmilliárd forintos energetikai felújítása Budapesten, a Könyves Kálmán körúti egykori tisztviselőtelepi főgimnázium a külsejében is megújult – közölte a műemléki épületet kezelő Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI). A beruházás a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) keretében, több mint 512 millió forintos támogatásából valósult meg.
A közlemény szerint a felújítás során korszerű lámpatesteket, hatékonyabb fűtési rendszert és napelemeket telepítettek, kicserélték az ajtókat és az ablakokat, valamint – a műemléki szempontokat figyelembe véve – egy speciális, Magyarországon még kevéssé ismert technológia segítségével leszigetelték az épületet. Hozzátették, a leginkább szembetűnő változás az eddig a háborús események nyomait is magukon hordozó, már-már életveszélyesen omladozó, vadszőlővel befutott homlokzati falakon tapasztalható: a helyreállított vakolatra egy nanokerámia réteget vittek fel.
A felújítás eredményeként várhatóan évente több mint 35 millió forintot takarít meg az energiaköltségeken az üzemeltető.

Hírforrás:
HVG