Magyar Elektronikus Referenciaművek Szolgáltatás indul az EISZ-en belül

Az Akadémiai Kiadó 2015-ben az EISZ Nemzeti Program részeként is elérhető Akadémiai Folyóirat- és Szótárcsomag mellett, 2016-ban egy új digitális szolgáltatás bevezetését tervezi. Az Akadémiai Kiadó az idén az új e-könyv szolgáltatással akarja bővíteni elektronikus tartalmai körét. Nem egyszerű e-könyvcsomaggal rukkol elő, hanem egy olyan szolgáltatással, amely kereshető, igény szerint másolható, kutatáshoz, tanuláshoz, információszerzéshez használható, egyidejűleg több művet érintő keresési lehetőséggel is bír.
A tervezett szolgáltatás, a MERSZ (Magyar Elektronikus Referenciaművek Szolgáltatása). Ennek tartalma és a szolgáltatás minőségi elvárásai az EISZ igényei alapján állnának össze. A Kiadó nagyszabású kampányának nyitányaként elsőként az EISZ előfizetői körnek kívánja megmutatni az idén debütáló fejlesztést.
Az adatbázisban szereplő egyes művek szerzői jogi jogosultjainak személyéről a művek impresszumában található majd tájékoztatás. Az adatbázisban található dokumentumok magáncélra szabadon másolhatók, nyomtathatók, változtatások nélkül és a forrásra való megfelelő hivatkozással használhatók. Minden más terjesztési és felhasználási forma esetében a szerző, illetve a kiadó engedélyét kell majd kérni.

Hírforrás:
Ambrus Attila