A megyei múzeumhoz hasonlóan, a Tolna Megyei Illyés Gyula Megyei Könyvtár költségvetésének is az állami támogatás teszi ki a nagyobb hányadát. Liebhauser János igazgató elmondta, hogy az elmúlt évtizedek során többször változott az intézmény fenntartója, jelenleg megyei jogú városként Szekszárd látja el ezt a feladatot. Ám már a kezdetektől fogva tudni lehetett, hogy egy 35 ezres város e tekintetben nem említhető egy lapon az ország nagyobb településeivel, ezért szükség van az állami normatívára.
Ezen felül térségi feladatainak ellátásához is kap pénzt a megyei könyvtár. Ez teszi lehetővé, hogy fejleszteni tudják a velük szerződésben álló, 5000 lakosnál kevesebbet számláló települések könyvtárait. Az Illyés Gyula könyvtár 96 községi könyvtárral kötött ilyen együttműködést, amelynek köszönhetően a dokumentum beszerzésben, illetve a technikai és egyéb feltételek biztosításában tudnak segíteni a kisebb intézményeknek. Cserébe a községi könyvtár működését várják el.
Liebhauser János úgy látja, mindezek révén stabilizálódik a támogatási rendszer. A megyei könyvtár idei tervei kapcsán pedig elmondta: a hagyományos könyvtári és kulturális feladatok mellett nagy szakmai kihívást jelent, hogy képesek legyenek megszólítani a “digitális bennszülötteknek” nevezett generáció képviselőit. Ehhez elengedhetetlen, hogy egyre több tartalom digitálisan is elérhető legyen. A könyvtár honlapján így megtalálható rengeteg könyv digitalizált változata, de például a Tolnai Népújság digitalizált lapszámai is visszakereshetőek 2000-ig.
A másik nagy feladat, hogy a minőségbiztosítás elvei mentén minőségirányítási rendszert alakítsanak ki. Üres szólamok helyett arra törekednek, hogy az olvasókat minél magasabb színvonalon tudják kiszolgálni.
TEOL