Baranyai mozgókönyvtár – ott, ahol még a kocsma is bezárt

A 28 éves Csobán László öt éve járja a környék aprófalvait a kamionnal. Ezalatt közel százezer kilométert tettek meg. A pécsi Csorba Győző Könyvtár a megye 301 településéből 283-at lát el könyvtári szolgáltatással, ebből 58 helyre jut el ez a könyvtárbusz-kamion, valamint a párja.
Sok olyan településen is megállnak, ahol szinte már semmilyen szolgáltatás nincs, van, ahol még a kocsma is bezárt, a helyi Volán is csak kétszer fordul egy nap. Amikor hidegebbre fordul az idő, nem mindig tudnak elindulni: az óriási jármű a rettenetes állapotban lévő országutakon szinte kormányozhatatlanná válik, ha a mezők felett kialakuló pára az útra fagy. Nem egyszerű leparkolni sem a girbegurba aszfalton. “Igyekszünk olyan helyeket kinézni, amelyek a települések központjában vannak, hogy az olvasók könnyen megtalálják. Ez nem mindig egyszerű, mert a könyvtárbusznak áramellátás kell. Ráadásul parabolán keresztül van internetünk, de a műholddal csak bizonyos szögekből tud az antenna kommunikálni” – ecseteli László.
Úgy látja, ez nem kifejezetten női munka, bár a lánykollégái is jól bírják a gyűrődést. “Igénybe veszi a szervezetet, sok zötykölődéssel jár. Az időjárást sem könnyű elviselni, télen nagyon hideg van a buszban, nyáron pedig elviselhetetlen a hőség? – magyarázza. Amikor arról kérdezzük, volt-e olyan élménye, ami sokkolta, azt válaszolja: a nyomor. “Az a nyomor, amit első utamkor például Gilvánfán láttam, megütött” – fűzi hozzá.

Hírforrás:
Vasárnapi Hírek