Június 20-tól az Országos Széchényi Könyvtárban állítják ki a most hazakerült Májusi zápor után című vers kéziratát.
Az irodalomtörténeti jelentőségű dokumentum Kanadából érkezett az OSZK-ba: az adományozó a költő unokahúgának, Ady Mariskának az unokája. A műtárgy értékét mutatja, hogy 1908-ban az e verssel együtt megjelenő másik Ady-mű, a Léda ajkai között kézirata — egy 2001-es árverésen — 5 millió forintért kelt el. Az OSZK a kézirat köré külön kiállítást rendez, amely a 2015-ös Múzeumok Éjszakája programsorozat keretében nyílik június 20-án este és július 12-ig lesz látogatható.
HVG