Nemzeti Digitális Közmű, az új varázsszó — kritikával kezelendő a lefedettségi érték

A Nemzeti Digitális Közmű lehet a következő évek új varázsszava — legalábbis ha megvalósulnak a valóban meggyőzőnek tűnő tervek. Többek között erről is beszélgettünk Molnár Szilárddal, az ITTK kutatási igazgatójával. — Eddig mindenhonnan azt hallottuk, hogy Magyarországon a szélessávú lefedettség 98 százalékos. Miért van akkor szükség mégis ilyen új fejlesztésre?
— El kell különíti az infrastruktúra-kiépítés különböző szintjeit. A legfelső szint az országos gerinchálózatot takarja, ami a nagyobb közintézményeket, egyetemeket, kutatóintézeteket köti össze. Ennek csomópontjaihoz kapcsolódnak a középszinten megjelenő regionális és települési hálózatok, illetve az itt működő helyi közintézmények (iskolák, kórházak, könyvtárak, önkormányzatok). A középső szinten a csomópontok lehetőleg úgy kerülnek kialakításra, hogy azok egyenlő versenyhelyzetet biztosítsanak a következő, azaz harmadik szint számára elérést biztosító szolgáltatók számára. A harmadik szint az úgynevezett házig érő üvegszál, amely a háztartások, a vállalkozások, civil szervezetek hozzáférését biztosítja. Az említett arányszám a legjobb esetben is csak második szintet takarhatja, de talán még azt sem. Ugyanis a MEH adatai szerint a minimálisan elvárható 2 Mbit/s sávszélesség csak a hazai települések 79 százalékában érhető el, így a kérdésben említett arányszámokat megfelelő kritikával kell kezelni. — A számok nem hazudnak, tartja a mondás. Mégis, a Kék Notesz megjelenése szinte minden évben társadalmi esemény lesz: reflektálnak rá a politikusok, a gazdasági élet szereplői, szociológusok, kutatók.
— Valóban nem hazudnak a számok és az adatok — ám az is tény, hogy nem nagyon szeretünk szembesülni a negatív dolgokkal. Márpedig a Kék Noteszszel az egyik legfontosabb célunk az, hogy bemutassuk a főbb trendeket, reagáljunk a régi jelentések főbb megállapításaira, valamint a sokszor fals adatokra — így például a korábban említett szélessáv-lefedettségre. – F: ápr. 10.

Hírforrás:
Prím
Régebbi hírforrás(ok): Prím, link