Megrohamozták az Iszlám Állam fegyveresei az észak-iraki Moszul városában levő központi könyvtárat: több mint kétezer, szentségtörőnek tartott művet pakoltak össze és szállítottak el, az iszlám szövegekhez nem nyúltak — értesült az AP.
A hírek szerint 20. század eleji iraki újságok, az Oszmán Birodalom idejéből származó térképek és könyvek, illetve a vagyonos moszuli családok által a könyvtárnak adományozott értékes gyűjtemények látták a kárát az Iszlám Állam legutóbbi akciójának. Néhány nappal a könyvtár kifosztását követően a fegyveresek betörtek a Moszuli Egyetem könyvtárába is, ahol a diákok szeme láttára égettek el több száz könyvet.
Az egyik neve elhallgatását kérő történészprofesszor elmondása szerint a szélsőséges szervezet tagjai a múlt hónapban kezdték meg a moszuli könyvtárak fosztogatását. Súlyos károk keletkeztek a Szunnita Muzulmán Könyvtár és a 265 éves katolikus egyházi könyvtár gyűjteményében, illetve a dominikánusok és a Moszuli Múzeum könyvtárában, ahol i.e. 5000-ből származó emlékeket is őriznek. E művek további sorsa ismeretlen, egyesek azonban tudni vélik, hogy az értékes könyvek és ereklyék egy része a feketepiacon végzi.
Múlt-kor