A Google a nagy lemezkiadókkal együttműködve ingyenes zeneletöltéseket kínál a kínai felhasználóknak úgy, hogy a reklámbevételeken megosztozik a kiadókkal. A megoldást sajnos aligha látjuk viszont Európában, mivel leginkább a kényszer szülte. Kínában ugyanis becslések szerint a hallgatott zenének alig 1 százalékát szerzik be legálisan, vagyis vásárolják meg, a globálisan abszolút piacvezető internetes keresőnek számító Google pedig a helyi piacot 60 százalékos részesedéssel uraló Baidu mögött csak a második helyen áll Kínában. Ennek egyik oka éppen az, hogy a Baidu-n igen könnyű illegális ingyenes zeneletöltésekhez linkeket találni, ez ellen pedig, bármennyire is tiltakoznak a lemezkiadók, túl sokat nem tehetnek. Márpedig a világ legnépesebb online közösségének számító Kína igencsak fontos piac ahhoz, hogy akár a Google, akár a kiadók annyiban hagyják a dolgot; a reklámbevételekből származó jövedelem még mindig többet hozhat a konyhára, mint a mostani legális zeneforgalmazás az országban, amely a milliárdos népesség mellett a globális zenepiac kevesebb mint 1 százalékának felel meg. – F: márc. 31.
PrimOnline