Homályos módszertani elvek alapján állították össze 70 évvel ezelőtt a magyar könyves halállistákat a zsidó származású szerzők bezúzásra ítélt műveiről. A végrehajtást könyvtárosok szabotálták. A könyves szakma vonakodását is jelezte, hogy a nagy ‘könyvpurgálást’ csak tételes lajstrom alapján volt hajlandó megkezdeni. Arra ugyanis nem gondolt a rendeletalkotó, hogy megkülönböztesse az azonos nevű szerzőket, amit nem old meg az sem, ha zárójelben feltüntetik a születési nevet. A közkönyvtárakból és könyvkereskedésekből kivonandó műcímek pontos jegyzékének összeállítását ezért a Nemzeti Múzeum Országos Széchényi Könyvtárára bízták, kéthetes határidővel. A csaknem négyezer könyvcímet tartalmazó jegyzék elkészült ugyan, ám a könyvtári példányokat a főigazgató nem szolgáltatta ki. Fitz József már 1941-ben páncélszekrénybe záratta a legértékesebb kódexeket és kéziratokat; a fővárost ért első légitámadást ? 1942. szeptember 9. — követően pedig az állomány pótolhatatlan részének védelmét is megszervezte — tudható meg Németh Mária könyvtörténésznek egy, az 1990-es évek elején megjelent tanulmányából. Fitz váteszi szavakkal fordult 1943-ban a Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesületének közgyűlésén a társintézmények kollégáihoz: ‘a könyvek és az iratok nemcsak a bombáktól pusztulhatnak el, de a háborúk végén politikai veszélyek is felléphetnek’.
HVG (regisztrációval) 44. sz.