Sikerrel zárult a Nagy Könyvelhagyó Nap, a legfrissebb összesítés szerint csaknem kétszázötven könyvet \’veszítettek el\’ szerdán az olvasók országszerte – árulta el az akció ötletgazdája, az orosházi Justh Zsigmond Városi Könyvtár munkatársa. Buzai Csaba a részletekről szólva elmondta: a Nagy Könyvelhagyó Napon a legnépszerűbb író Szabó Magda volt, de Gárdonyi Gézától, Jókai Mórtól, Agatha Christie-től, Moldova Györgytől és Rejtő Jenőtől is legalább négy-négy könyvet veszítettek el szándékosan tulajdonosaik. – F: márc. 26., márc. 27.
Related Posts
Kapa, kasza, laptop: közmunkások is tudnak digitalizálni
- KIT Hírlevél
- January 20, 2010
2010-ben 22 ezren vehetnek részt a közmunkaprogramokban, mondta Herczog László szociális és munkaügyi miniszter, aki szerint a hagyományos munkák mellett idén új elemként jelenik meg […]
1 éves az ‘Élet a régi Kecskeméten’ Facebook-csoport — 3500 tag, könyvtári helyismeret nélkül
- KIT Hírlevél
- February 27, 2013
A népszerű közösségi oldalon tavaly februárban létrehozott helytörténeti csoport célja, hogy a magán- és közgyűjteményekből származó, Kecskeméthez köthető dokumentumoknak egy olyan felületet biztosítson, ahol egy-egy […]
Miért üres az új teleház?
- KIT Hírlevél
- July 3, 2002
A vártnál kevesebb érdeklodőt vonz Szombathely első teleháza, amelyet a Derkovits Városrészért Egyesület alakított ki és működtet április óta. A teleházban korszerű számítógépek mellett fénymásoló, […]