Szőcs Endre igazgatói évének első részében főként arra fektetett hangsúlyt, hogy megvizsgálja honnan lehet forrásokat felszabadítani. Önerőből és támogatással számos újítást sikerült megvalósítaniuk, többek között az előtér és a folyosók meszelését, a kölcsönzőben a szőnyegek cseréjét, a lépcsők bevonását ‘könyvborítókkal’. Igyekeztek további forrásokat is bevonni, jelenleg is sok pályázatuk van, amelyek részben a könyvtári állomány gyarapításával függnek össze, részben pedig közművelődési tevékenységüket erősítik. 2013-ban a 11 kiállítás mellett 67 közművelődési rendezvényt bonyolított le a könyvtár.
Szőcs Endre beszámolójából kiderült, a város lakosságának egyharmada rendelkezik könyvtári belépővel. Tavaly 1099 személy iratkozott be, aktív olvasóik száma négyezer körüli. 2013-ban összesen 37 471-szer tértek be a könyvtárba, a látogatók több mint 62 000 kötetet kölcsönöztek ki a könyvtárból. Szőcs Endre szerint a város lakosságához viszonyítva mindez nem rossz eredmény, igaz, a könyvtárlátogatók korok szerinti megoszlása mutat hiányosságokat, a 25-50 közötti aktív lakosság nem tartozik a rendszeres könyvtárlátogatók közé.
Beszámolt további újítások tervéről is az igazgató: a gyengénlátók számára tervezik nagyítók beszerzését, az egészséges életmódra is figyelnek, az olvasóteremben gyógylabdákat és taposókat helyeznek el, amelyek segítik majd az olvasók mozgását.
Ebben az évben lehetőségük nyílt az olvasótáborok újraindítására is, amelyre szeptemberben várják az ötödik és tizedik osztály közötti diákokat. Augusztusban lesz ismét Nyitott Könyvek Éjszakája, hajnali 4-5 óráig szerveznek programot a könyvtárban. Pályázati pénzből szeptemberben pedig egy városi nyílt sakkverseny lebonyolítását tervezik, olvasóklub is működik a könyvtárban. (via: ReMeK-e-Hírlevél)
Hargita Népe, 2014. június 13.