Az OSZK irányításával — az Új Széchenyi Terv keretében — elindult az ELektronikus Dokumentumküldés Országos Rendszere, Adatbázisa és DOkumentumtára (ELDORADO) komplex szolgáltatási rendszer megvalósítására irányuló projekt, amely 2014. október 31-gyel zárul.
A magyar könyvtári információ és dokumentumszolgáltató rendszer részeként működő szolgáltatás kiemelt célja, hogy a felhasználók digitális formában, jogszerűen hozzájuthassanak a szerzői jogi védelem alatt álló, illetve e védelem hatálya alól kikerülő dokumentumokhoz.
Ennek keretében az OSZK Projektiroda célul tűzte ki az e-dokumentumok kölcsönzésére vonatkozó díjfizetési hajlandóság feltérképezését.
Online kérdőívünket 2014. február 10. – március 9. között nagyrészt könyvtárak honlapjáról tettük elérhetővé. Összesen 654-en töltötték ki kérdőívünket. A válaszadóink csaknem kétharmada (72%) nyilatkozott úgy, hogy kölcsönözne térítés ellenében a könyvtárból e-dokumentumokat. A legtöbben e-könyveket, e-folyóiratokat, részdokumentumokat és hangzó anyagokat, jellegét tekintve pedig szak- és szépirodalmat tulajdonképpen egyaránt szívesen kölcsönöznének. A legtöbben az éves 6.000 Ft-os beiratkozási díjhoz képest 50%-kal fizetnének többet, azaz évi 9.000 Ft-ot, korlátlan számú e-dokumentum kölcsönzéséért. A válaszadók kisebbik fele (43%) zömmel alkalmanként 500 Ft-ot fizetne egy e-dokumentum kölcsönzéséért.
A nem reprezentatív vizsgálatunk eredményeiről bővebben a Könyv, Könyvtár, Könyvtáros 2014. évi 5. számában olvashatnak.
Országos Széchényi Könyvtár