Az MTA Szociológiai Kutatóintézet Tudományos és Igazgató Tanácsa által a kultúra különböző megjelenési formáiról indított sorozat aktuális állomása a könyvtárak témakörét járta körül az MTA Jakobinus termében. A könyvtár még ma is az egyik legkézenfekvőbb és legnépszerűbb kultúraközvetítő és hordozó közeg, amelynek előkelő pozícióját még az ún. internetes forradalom sem tudta alapjaiban megrengetni – derült ki az MTA SZKI által indított beszélgetéssorozatnak a könyvtárak szerepét és helyét firtató alkalmán. Monok István, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója a statisztikák alapján fizikai látogatottság-növekedésről beszélt, emellett beszélgetőtársa, Náray-Szabó Gábor, az MTA Könyvtárának igazgatója arról számolt be, hogy négyszáz ember vette igénybe novemberi ingyenes iratkozási akciójukat. – F: márc. 3.
Related Posts
Marketing-ötlet 7. – Sikeres szolgáltatás: ha a szolgáltató az ügyfél egy húron pendülnek
- KIT Hírlevél
- October 17, 2018
Nagyjából ezt tudja egy átlagos nő a szülésről: elképesztően fáj, véres, elsősorban kórházban zajló orvosi beavatkozásként gondolunk rá, nem pedig egy intim, bensőséges élményként. Sőt, […]
Tárlat nyílt Göncz Árpádról Szegeden (Klebelsberg-könyvtár)
- KIT Hírlevél
- May 23, 2012
Június 22-ig látható a 90 éves Göncz Árpád tiszteletére a napokban nyílt Göncz művek című kiállítás az SZTE Klebelsberg Könyvtár Átriumában. Kiállítás nyílt a kilencvenéves […]
Hírek múzeuma — új dokumentumtár nyílik Washingtonban
- KIT Hírlevél
- February 13, 2008
Április 11-én nyílik a Newseum, a 450 millió dollárból épített hírmúzeum a Fehér Ház és a U.S. Capitol között. A hét szintű létesítményt, — több […]