‘Van egy nagyon egyszerű szabály, amit azonban a legnehezebb megvalósítani: őszintének kell lenni’ — mondja Szűcs Ervin, a Weber Shandwick kommunikációs tanácsadó cég regionális ügyvezetője. Valóban nem egyszerű bevallani, hogy slamasztikába került a vállalat. Elég csak a válság kezdetére gondolni: az Egyesült Államokban a pénzügyi cégek sokáig sumákoltak, elhallgatták a tényeket, próbálták azt az érzetet kelteni, hogy valójában semmi gond sincs. ‘A nehezén már túl vagyunk’ — ezzel a nyilatkozattal próbálta nyugtatgatni a közvéleményt tavaly áprilisban Richard Fuld, a Lehman Brothers vezérigazgatója, miközben a társasága akkor már komoly gondokkal küszködött. Szűcs Ervin szerint már az is eredmény, ha egy cégvezető saját magának elismeri, hogy gondok vannak a vállalatnál. Persze olyankor még ott van a kihívás: ezt nem felemelő érzés közölni a kollégákkal, a külvilággal meg pláne nem. Holott a munkatársak nem hülyék, pontosan látják, ha gondok vannak. Ferling József, a Ferling PR ügyvezetője szerint [aki könyvtárosoknak is számos előadást tartott] ilyenkor fontos, hogy a cég kezdeményező legyen a belső kommunikáció terén, mert így a vezetőség irányíthatja a vállalati közbeszédet. Megnő a vezetői körlevelek, a dolgozói fórumok szerepe és — ha van — fontos az érdekvédelmi szervekkel folytatott folyamatos egyeztetés. Emellett felvetődik az is, hogy mi történik, ha pont az őszinteség okoz pánikot a dolgozók között. – F: febr. 26.
Válságban tilos a titkolózás — ám lehet tanulni az elszúrt kommunikációból is
Régebbi hírforrás(ok): Markating&Média, link