NAVA-hozzáférés — abszurd feltételezésre alapozva?

Nem jelent igazi megoldást a jelenlegi törvényi szabályozás, amely a könyvtárakban és oktatási intézményekben megtalálható ‘NAVA-pontokra’ korlátozza a tartalom elérhetőségét. Abszurd feltételezés, hogy az állampolgárok tízezerszám fognak könyvtári számítógépek képernyője elé zarándokolni, hogy olyan tartalmakra kereshessenek, amelyekről adott esetben azt sem tudják, hogy léteznek. A mindenhonnan nézhető válogatás nézőszámai viszont azt teszik egyértelművé, hogy ha van lehetőségünk, alkalmunk ezekkel a tartalmakkal találkozni, akkor szívesen meg is nézzük őket. Az ‘odamegyek, és kikeresem az archívumból’ logikát követő gyűjtemények szükségesek, de csak az otthonról elérhető, tematikus válogatások köré szervezett, felhasználóbarát archívum lesz a digitális környezetben élő, sikeres szolgáltatás. A NAVA legfontosabb feladata tehát ez utóbbi modell bevezetése a magyar tartalompiacra, akár úgy, hogy maga megteremti az otthoni elérés jogi, anyagi és szerkesztői feltételeit, akár pedig úgy, hogy lehetőséget ad a rajongóknak, megszállottaknak, kutatóknak, diákoknak, illetve a tartalmak újracsomagolásában üzleti lehetőséget látó vállalkozásoknak arra, hogy az archívumban eltemetett kincset a felszínre hozzák és elérhetővé tegyék. Ez az elvárás messze nem csak a NAVA-val szemben fogalmazandó meg. A Magyar Televízió, a Magyar Rádió archívumai, a magyar filmvagyon, a múzeumok és a többi közgyűjtemény is ugyanezeknek az elvárásoknak kell hogy megfeleljen. Nemcsak azért, mert adóforintokból működnek, s nemcsak azért, mert adóforintokból elkészített, megvásárolt kulturális javak felett rendelkeznek, de azért is, mert a felhasználóknak, állampolgároknak elementáris igényük van saját (audiovizuális) örökségük digitális megőrzésére és elérésére. – F: febr. 21.