A múlt héten fejeződött be a magyar kiadókat, szerzőiket és a nyomdákat is érintő úgynevezett kötelespéldány kormányrendelet rövidre szabott társadalmi vitája. Igazából mondhatnánk, hogy a napi jogalkotásban elbúvó, egy kis szakmát érintő rendelet készül, amiben a kötelespéldányok, azaz a kiadók által ingyenesen a könyvtáraknak, nevezetesen az Országos Széchenyi Könyvtárnak kötelezően átadandó könyvekről esik pusztán szó. A közvélemény nem ismeri nagyon a kötelespéldány fogalmát, ami jó jel is lehetne, hiszen akkor ez azt jelenti, hogy senkinek nem volt eddig gondja, baja vele. …
Most ne beszéljünk arról, hogy az eddigi beszolgáltatni rendelt hat példány — legyen akár kis példányszámú szakmunkáról, akár nagyon drága előállítási költségű kötetről szó –, nemzetközi összehasonlításban is indokolatlanul sok volt, hisz más, nálunk lényegesen nagyobb országokban is kettő-négy példány a szokás, sőt: van ahol szimpatikus módon a kiadók és a könyvtárak megállapodására bízzák a megőrzés kérdését. Mindegy, ezt a hat példányos ‘beszolgáltatást’ valahogy elviseltük az utókor érdekében.
Most azonban — a modern kor kihívásaival indokolva –, az elektronikus könyvek és kiadványok korszakára hivatkozva, új rendelet készül, aminek alapvetően örülhetnénk is. (Bázing Zsuzsanna)