A meglévő tudás nagyobb kihasználását célzó projektet indított a Halis. A munkatársaknak utóbb pénzt is szerzett a könyvtár a projekt támogatására.
— Tavaly tavasszal indított ‘Élő történelem’ c. történelmi Teaházunk 15-20 perces egy-egy történelmi témáról szóló prezentációkat jelent, melyeket az adott korhoz / személyhez kapcsolódó játékfilm-részlet illusztrál. Emellett könyvajánló formájában felvonultatjuk a témához kapcsolódó, könyvtárban elérhető szak- és szépirodalmat. A lényegi információt a filmek szereplőivel igyekszünk kimondatni. A célcsoport 14-20 év közötti elsősorban középiskolás korosztály. A projektcsoportunk történelem szakos könyvtárosokból áll, így a tartalmi ismeret nem jelent gondot. A megvalósításhoz egy pályázatot is nyertünk, a TÁMOP-5.2.5/B-10/2-2010-0202 ‘Mi a pálya? Jövőnk az ifjúság’ volt. A könnyed beszélgetések, számunkra is fontos témáknak és a filmeknek köszönhetően a közönségünk fogékonyabb és befogadóbb lett a történelmet és napjainkat meghatározó eseményekre. A hallgatóság száma növekszik: a kezdő 10-12 főtől eljutottunk addig, hogy az utolsó előadást már kétszer kellett megtartani. Az utóbbi időben már iskolák rendelnek előadásokat (pl. Reformkor, Női szentek).
Benke Dániel, Musztács Krisztián, Kardos Ferenc ; Facebook – Élő történelem Teaház