Elkészült digitális formában a Magyar Népzenei Antológia. A CD-ROM-ot hétfőn mutatták be az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézetében (ZTI), ahol hangszertörténeti kiállítás is nyílt.
‘Az antológia digitális kiadása a teljes magyar nyelvterületre kiterjedően földrajzi rend szerint közli a magyar népzenei hagyomány kincseit — mondta el az MTI-nek Richter Pál, a kiadvány főszerkesztője, a ZTI megbízott igazgatója. — Ez az eddigi legteljesebb anyag, amely két nyelven, magyarul és angolul is hozzáférhető, tehát nemzetközi fórumokon is terjeszthető.’
A CD-ROM alapja az 1985-ben elindított, nyomtatott Magyar Népzenei Antológia sorozat, amely 7 kötetből állt. Az első kötet a tánczenét tartalmazta, a többi a fő dialektus területek szerint közölte az adatokat: Dunántúl, Felföld, Alföld, Erdély, Moldva és Bukovina — emlékeztetett Richter Pál.
MTA