Íme, néhány feltűnő jelenség azok közül, amik a KSH legutóbbi (2009 októberétől 2010. szeptember végéig tartó) itthoni időmérleg-kutatásából kiderül. A magyarok az évtizedfordulón nemcsak kevesebben és kevesebbet tudtak dolgozni, mint az évezredfordulón (1999-2000) vagy a Kádár-korszak vége felé (1986-1987) végzett hasonló kutatások idején, de alvásra, sőt a megnövekedett szabadidő társas eltöltésére is rövidebb időt fordítottak, mint korábban. Mire megy el akkor a pótlólagosan felszabadult, naponta több mint egy óra pluszidőtartam?
– Az emberek például a korábbiaknál jóval többet áldoznak kulináris örömökre. Mindkét nem mintegy húsz százalékkal több időt tölt el az étkezőasztalok mellett, mint az államszocializmus ‘kifutása’ idején.
– Két-háromszorosára növelték az utóbbi évtizedekben az apák és az anyák, illetve a nagymamák és a nagyapák a gyerekekkel, unokákkal közös játékokra, illetve a mesélésre fordított időt.
– A férfiak öltözködésre és testi higiéniára több időt (napi 76 percet) fordítanak, mint a hölgyek (72 perc).
– A vásárlásra jutó idő ugyancsak folyamatosan emelkedik: naponta 13, illetve 20 percet töltünk el az üzletekben.
– A ház körüli munkákra jutó időtartam számottevően (68-ról 94 percre) nőtt.
– Beszélgetésre két évvel ezelőtt napi átlagban 31 perc jutott, a valóban társalgók körében ez az időtartam ténylegesen napi 70-72 perc volt.
HVG, nov. 5.. (regisztrációval)