Az ismeretlen dolgoktól félünk inkább, s azt ezért gyakran igyekszünk korlátozni — sokszor indokolatlanul is. Feltehetően igaz az is, hogy aki többet tud, az megengedőbb, mert képes a lehetséges kockázatok kezelésére. Így kevésbé fél. Ha azonban ‘jobb félni, mint megijedni’, akkor az üzleti hírszerzés hiányától érdemes tartani. Vagy általában: az elhanyagolt környezetfigyelés — environment scanning — következményeitől, attól, hogy csak a megszokott forrásokra figyelünk, mint a legtöbben. Az inspiráló, most még gyenge jeleket nem látjuk meg. S mások talán igen. Ám félelem helyett érdemes megelőzni a bajt. A látókör módszeresen tágítható, vagy önképzéssel, információszerző szakember alkalmazásával, a meglévő könyvtáros ‘turbósításával’, vagy külsősök, hírszerzők, infobrókerek szakértelmének bevonásával. A versenyképesség leginkább a kevéssé lemásolható kulturális tőkében rejlik: alacsonyabb hatalmi távolság és csoportkollektivizmus, fejlettebb forrásmegosztás, jövőorientáció stb. Abban, hogy ugyanabban a környezetben, ugyanazokból a forrásokból ki-ki más gondolkodással és magatartással igyekszik értéket előállítani. Míg a konkurens beszállítói listája viszonylag könnyen megszerezhető, szervezeti kultúrája alig másolható. Hiába látom tehát, hogy kutatói jobban kombinálnak, csapatuk összetartóbb, vagy képesebbek a kockázatkezelésre, ezzel önmagában még nem tudom felruházni saját csapatomat. – jan. 25.
Kell-e félni a hírszerzéstől? A könyvtáros ‘turbósítható’
Régebbi hírforrás(ok): IT Business, link