‘Évek óta nincs szerződésünk, mivel költségvetésünk sincs. Gondolom addig, míg törvényileg nem kötelezik az oktatási intézményeket erre — és nem ellenőrzik a betartást — addig ez nem fog változni. Ugyanis az ‘ingyenes tankönyvkeret’ 25%-át az iskolai könyvtárak gyarapítására kellene fordítani bizonyos megszorításokkal. De senki nem kéri számon. Már 4. éve erre nem volt módom. Az éves statisztika negatív számot nem enged be a gyarapításba…!
A gyerekeket nem tudom kiszolgálni, mert csak ősrégi könyveim vannak. Legalább kortárs gyermekirodalomra nagy szükség lenne az olvasóvá neveléshez. Csalódottan távoznak és előbb-utóbb már be sem jönnek. Kéretik bizalmasan kezelni: az […] iskoláról van szó. A mi esetünk sajnos nem egyedi.
Egyébként az ÚK-t hasznosnak és használhatónak tartottam — nagyon szerettem forgatni.
Természetesen rendszeresen kapok ‘könyvadományokat’, mindent befogadok és amit nem tudok állományba venni azt karácsonyi könyvvásáron értékesítem 1-2-300 forintért. Ebből a pénzből aztán tudok venni 1-2 kurrens könyvet. Nem tudom, hogy ez jogilag rendben van-e? Úgy értem, hogy az értékesítés számla nélküli, nem adózok stb.
Sajnos a beérkező könyvek nem kurrensek. Felnőtt lektűr, régi ‘klasszikus irodalom’, amelyet nem nagyon olvasnak, illetve kötelező olvasmányok a kánonból, amelyek még az átkos óta megvannak nekünk is. Az utolsó 10-20 év termése teljes mértékben hiányzik. Ebből a körből évente max. 1-2 kötet érkezik. Naponta jönnek a gyerekek egy-egy új divatos szerzőt keresve. A kerületi könyvtárban és könyvesboltokban tájékozódok, hogy legalább beszélgetni tudjak velük a könyvekről. Svédországban pl. az iskolai könyvtáros speciális kölcsönzési jogosultsággal bír és többes példányokat is kölcsönözhet, talán százas(?) nagyságrendben a települési könyvtárból. Bár nálunk ott is fűrészelés folyik … A kézikönyvek esetében is ez a helyzet. 30-40 éves lexikonokat már nem tudok bevételezni, hiszen 3-5 évente jelennek meg frissített kézikönyvek a világ boldogabbik felén. Ezeket az OSZK-ból ismerem.
A felvetéséhez még az jutott eszembe, hogy a kőleveshez már mindenkinek csak a köve van…’ (egy
könyvtárostanár)